Film tájékoztató
Film tájékoztató
Will Smith
Will Smith
Will SmithWill Smith 2008-banÉletrajzi adatokSzületési névWillard Christopher Smith, Jr.MűvésznévThe Fresh PrinceSzületett1968. szeptember 25. (41 éves)
Philadelphia, Pennsylvania,
1990–napjainkig (színészként)Honlapwww.willsmith.com
Willard Christopher „Will” Smith, Jr. (1968. szeptember 25.) Oscar-díjra jelölt amerikaiszínész, többszörös Grammy-díjnyerteship hop előadó. Azon kevés emberek egyike, akik az Egyesült Államok szórakoztatóiparának három jelentős ágában is sikert élveznek. A Newsweek a bolygó legbefolyásosabb színészének nevezte.
Smith legjelentősebb televíziós szerepe William „Will” Smith (vagyis közeli névrokona) volt a Kaliforniába jöttem(The Fresh Prince of Bel-Air) című vígjátéksorozatban. Filmjeivel rendre hatalmas sikert arat, a legismertebbek között találjuk A függetlenség napját, a Sötét zsarukat, illetve egyik legfrissebb munkáját, a Legenda vagyokot, valamint a Hancock című filmben való munkásságát. Kritikai elismerést Oscar- és Golden Globe-jelölés formájában az Ali és A boldogság nyomában hozott számára, melyekben valós személyt alakított.
Élete Fiatalkora és tanulmányai
Smith nyugat-Philadelphiában született és nevelkedett, Caroline (Bright), a Philadelphiai Iskolai Bizottság ügyintézője és idősebb Willard Christopher Smith, hűtési mérnök fiaként. Baptistaként nevelték.Tizenhárom éves volt, mikor szülei elváltak. Smith megnyerő és ravasz viselkedésével nyerte el a „Prince”, vagyis „Herceg” becenevet az iskolában, amiből később a „Fresh Prince” lett. Középiskolai tanulmányait az Overbrook High Schoolban végezte. Még tizenéves korában kezdett el rappelni, majd Jeff Townesszal (más néven D.J. Jazzy Jeffel), akivel egy bulin találkozott, formálta meg a D.J. Jazzy Jeff & The Fresh Prince nevű formációt, amiben ő szolgáltatta a szöveget, Townes pedig a mixelést és a scratchinget – az 1980-as években és az 1990-es évek elején szép sikereket ért el a popot és hip-hopot vegyítő duó.
Noha gyakran említik, hogy Smith visszautasított egy ösztöndíjat a Massachusetts Institute of Technologyra, a színész-zenész tagadta ezt egy Reader's Digest-interjúban, mondván, „Édesanyámnak, aki a Philadephiai Iskolai Bizottságban dolgozott, volt egy barátja, aki a MIT felvételi intézője volt. Elég magas volt a felvételi pontom, nekik pedig fekete diákokra volt szükségük, úgyhogy lehet, hogy bekerültem volna. De nem akartam főiskolára menni.” Ezt erősítette meg a Wired magazin interjúja is, amiben Smith azt állítja, sosem jelentkezett a MIT-re.
KarrierjeSzínészként1990-ben Smith leszerződött az NBC televíziós hálózattal egy a személyére épülő sitcomra, a Kaliforniába jöttemre. A sorozat nagy sikerre talált, amivel megalapozta sztárja színészi karrierjét. Már a műsor futása alatt feltűnt néhány filmben, de az igazi áttörést az 1995-ös Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? hozta meg számára, amiben Martin Lawrence-szel nagydumás miami rendőrpárost alakítottak.
Miután a Kaliforniába jöttem véget ért 1996-ban, Smith szóló zenei karrierbe kezdett, miközben a filmezést is folytatta. Következő munkái rendkívüli sikernek bizonyultak: A függetlenség napja, melyben a katonaság családja és hivatása felé is elkötelezett, szarkasztikus pilótáját alakította, az 1996-os év legtöbb pénzt hozó mozijává vált világszerte, míg az egy évvel későbbi Sötét zsaruk szintén az esztendő egyik kasszasikere lett, emellett Golden Globe-díjra is jelölték a legjobb film (musical/vígjáték) kategóriában. Az egy képregény alapján készült sci-fi vígjátékban Smith Tommy Lee Jones partnerének szerepében volt látható; két titkos ügynökségnek dolgozó, fekete ruhás férfit játszottak, akik a Földre érkező űrlényeket ellenőrzik. E két nyári produkció megalapozta Smith nevét, mint anyagi szempontból biztos befektetést, aki nagy arányban képes megmozgatni a nézőket életkortól, rassztól és nemtől függetlenül.
Smith visszautasította Neo szerepét a Mátrixban, hogy elkészíthesse a Vadiúj vadnyugatot. Az előbbi film világsikert ért el, hatalmas rajongótáborra tett szert, míg az utóbbi leszerepelt a jegypénztáraknál és Arany Málna-díjhoz juttatta főszereplőjét. Smith úgy nyilatkozott, utólag nagy ballépésnek tartja döntését, azonban Keanu Reevest nézve a Mátrixban úgy érzi, akkoriban nem ő lett volna a megfelelő színész a szerepre. A 2000-es évek első felében azonban már olyan sikeres címek követik egymást filmográfiájában, mint a Sötét zsaruk II és a Bad Boys II – Már megint a rosszfiúk, korábbi sikereinek folytatásai, illetve az Isaac Asimov művei nyomán készült Én, a robot és 2005Valentin napján bemutatott romantikus vígjáték, A randiguru. 2007-ben újfent az akció és sci-fi keverékét kínálta a nézőknek a Richard Matheson tudományos-fantasztikus regénye alapján forgatott Legenda vagyokban. A decemberben mozikba került produkció új csúcsokat állított fel az afro-amerikai sztár karrierjében.
Smith-t mindemellett kétszer jelölték Oscar-díjra, mindkét esetben egy valós személy megformálásáért: a 2001-es Aliban a bokszolóCassius Clayt, vagyis Muhammad Alit játszotta, öt évvel később pedig a nincstelenből sikeres brókerré váló Chris Gardnert A boldogság nyomában című filmdrámában. Utóbbi alkotás anyagilag is kimagasló eredményeket ért el.
A színész feleségével, Jada Pinkett Smith-szel együtt alkotója az All of Us című vígjátéksorozatnak, amit saját életük ihletett. A széria 2003-ban debütált a UPN-en, s három évadon át volt látható ott, majd átkerült a The CW-re 2006októberében, mígnem a csatorna 2007májusában törölte.
Zenei előadókéntSmith 1985-ben, a DJ Jazzy Jeff & The Fresh Prince MC-jeként kezdte zenei pályáját gyermekkori barátjával, Jeffrey „DJ Jazzy Jeff” Townesszal, akikhez később csatlakozott Ready Rock C, polgári nevén Clarence Holmes is. Hármasuk humoros, rádióbarát számokat adott elő, köztük a „Parents Just Don't Understand” és a „Summertime” címűeket. Kritikai elismerésképpen, 1988-ban ők voltak az első győztesek a Grammy-díj rap kategóriájában. A formáció öt nagylemezt követően, 1994-ben fejezte be működését.
Az 1990-es évek második felében Smith zsinórban jelentetett meg sikeres kislemezeket, gyakran a legújabb filmjének bemutatójához időzítve. Ezek közül kiemelkedik a „Men in Black”, a „Gettin' Jiggy wit It” és a „Just the Two of Us” cover-verziója, amely a kisfiának címzett szeretetteljes üzenet. Első két szólókiadványa többszörös platinalemez lett, míg a Columbia Records által gondozott harmadik kereskedelmileg csalódást okozott az előzőekhez mérten, s egy gyors, szinte hírverés nélkül piacra dobott Greatest Hits-korongot követően a kiadó felbontotta vele a szerződést. Ezt követően az Interscope Recordsszal állapodott meg, s 2005-ben elkészült az újfent szép sikereket elért Lost & Found. Az album eladását a „Switch” című sláger jóformán egymaga segítette, amely szám az általánosnál szélesebb közönséget ért el, a korábbi Summertime mintájára. A kislemez hónapokig szerepelt a listákon, s visszaemelte Smith-t a hip hop élvonalába.
Magánélete és médiaszerepléseSmith első felesége Sheree Zampino volt, 1992 és 1995 között. Egy fiuk született, Willard Christopher Smith III, akit Treynek is hívnak, és aki feltűnt apja egyik videoklipjében, a Just the Two of Usban. Smith 1997-ben vette el Jada Pinkett színésznőt, aki attól fogva férje nevét is viseli hivatásában. Két közös gyermekük van: Jaden Christopher Syre Smith1998-ban született, Willow Camille Reign Smith pedig 2000-ben. Smith Jadennel A boldogság nyomábanban szerepelt együtt, míg lányával a Legenda vagyokban.
Smith és családja lakhellyel rendelkezik a miami Star Islanden, Los Angelesben, Stockholmban és Philadelphiában. Politikai nézete szerint liberális; 4600 dollárt adományozott a demokrataBarack Obama elnöki kampányához. Szabadidejében kedvét leli a sakkban, a bingóban és a rummoli nevű táblás kártyajátékban, emellett a videójátékokat is szereti.
Fivérével, Harryvel tulajdonolja a Treyball Development Inc.-et, egy Beverly Hills-központú céget, amit a színész első fia után neveztek el.
Smith rendszerint szerepel a Fortune Magazine „Richest 40” („40 leggazdagabb”) listáján, ami a negyven leggazdagabb 40 év alatti amerikairól vet számot.
2005-ben Smith bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, amiért A randiguru három premierjén is részt vett 24 órán belül, Londonban, Manchesterben és Birminghamben.[12]Július 2-án a Live 8 koncert philadelphiai színpadán a házigazda szerepét öltötte magára, majd fel is lépett DJ Jazzy Jeffel. Számos rendezvényen, műsorban lépett fel még az év folyamán, ahol a Switch-t adta elő, így az NBA döntőjében és több díjátadón.
2007. december 10-én a Grauman's Chinese Theater elismerését is megkapta. Smith számos rajongója és színésztársa, egyben barátja, Tom Cruise jelenlétében hagyta ott kézlenyomatát a Hollywood sugárúton.
Mivel bevallottan tanulmányozta a szcientológiát, számos alkalommal dicsérő szavakkal nyilatkozott róla, s ő és felesége közeli barátja az ismert szcientológus színész-házaspárnak, Tom Cruise-nak és Katie Holmes-nak, Smith-t magát is összefüggésbe hozták az irányzattal. A színész sosem erősítette meg vagy tagadta, hogy belépett volna a Szcientológia Egyházba, de úgy nyilatkozott, „Egyszerűen úgy gondolom, sok dolog briliáns és forradalmi és valláson kívül álló a szcientológiában”, illetve „Kilencvennyolc százalékben a szcientológiai alapelvek megegyeznek a Bibliáéval…Nem hiszem, hogy csak azért, mert valaki a 'thetan' szót használja a lélekre, a definíciója is más volna.” Miután 2004-ben Jada együtt szerepelt Cruise-zal a Collateralban, a pár 20 000 dollárt adományozott a scientológia HELP (Hollywood Education and Literacy Program) elnevezésű irodalmi kampányának, ami a szcientológia otthontanulási rendszerének alapja.
Diszkográfia DJ Jazzy Jeff & The Fresh Prince- 1987. Rock the House
- 1988. He's the DJ, I'm the Rapper
- 1989. And in this Corner…
- 1991. Homebase
- 1993. Code Red
MTV Movie Award: legjobb csók;
Sci-Fi Universe Magazine: legjobb színész műfaji filmben1997Men in BlackMen in Black – Sötét zsarukJames Darrell Edwards / J ügynökIfj. Reisenbüchler SándorASCAP Film and Television Music Award: legjátszottabb betétdal;
Blockbuster Entertainment Award: kedvenc színész – science fiction, kedvenc filmzenealbum
Kids' Choice Award: kedvenc filmszínész;
MTV Movie Award:legjobb küzdőjelenet, legjobb betétdal1998Enemy of the StateA közellenségRobert Clayton DeanEpres AttilaBlockbuster Entertainment Award: kedvenc színész – akció/kaland1999Wild Wild WestWild Wild West – Vadiúj vadnyugatJames WestArany Málna-díj: legrosszabb páros,
legrosszabb betétdal;
ASCAP Film and Television Music Award: legjátszottabb betétdal;
Kids' Choice Award: kedvenc betétdal2000The Legend of Bagger VanceBagger Vance legendájaBagger VanceLászló Zsolt2001AliAliCassius Clay / Muhammad AliGolden Globe-jelölés: legjobb színész – dráma;
MTV Movie Award: legjobb férfi alakítás;
Oscar-jelölés: legjobb színész2002Men in Black IIMen in Black – Sötét zsaruk IIJames Darrell Edwards / J ügynökIfj. Reisenbüchler Sándor2003Bad Boys IIBad Boys II – Már megint a rosszfiúkMike Lowrey nyomozóKálid Artúr2004Jersey GirlApja lányaönmagacameoI, RobotÉn, a robotDel SpoonerKálid ArtúrShark TaleCápameseOscarGáspár Andrásanimációs film – hang;
Kids' Choice Award: kedvenc hang animációs filmben2005HitchA randiguruAlex „Hitch” HitchensKálid ArtúrKids' Choice Award: kedvenc filmszínész;
Teen Choice Award: kedvenc filmszínész – vígjáték2006The Pursuit of HappynessA boldogság nyomábanChris GardnerKálid ArtúrOscar-jelölés: legjobb színész;
Golden Globe-jelölés: legjobb színész – dráma;
NRJ Ciné Award: az év nemzetközi sztárja;
Teen Choice Award: kedvenc filmszínész – dráma,
kedvenc kémhatás2007I Am LegendLegenda vagyokRobert NevilleKálid ArtúrMTV Movie Award-jelölés: legjobb film;
MTV Movie Award-díj: legjobb férfi alakítás2008HancockHancockJohn HancockKálid ArtúrSeven PoundsHét életTim ThomasKálid Artúr2009The MarkUn-broke: What You Need To Know About Money2010Time Share2011I Am Legend: Awakening'Legenda vagyok: ÉbredésRobert Neville
Made in America
Made in America
színes, magyarul beszélő, francia-amerikai vígjáték, 111 perc, 1993
Dolby Surround
rendező: Richard Benjamin
író: Marcia Brandwynne, Nadine Schiff, Holly Goldberg Sloan
forgatókönyvíró: Holly Goldberg Sloan
zeneszerző: Mark Isham
operatőr: Ralf D. Bode
látványtervező: Evelyn Sakash
vágó: Jacqueline Cambas
szereplő(k):
Whoopi Goldberg (Sarah Mathews)
Ted Danson (Hal Jackson)
Nia Long (Zora Mathews)
Will Smith (Tea Cake Walters)
Paul Rodriguez (Jose)
Jeffrey Joseph (James)
Jennifer Tilly (Stacy)
Sarah Mathews (Whoopi Goldberg) afro-amerikai létére sikeres üzletasszony, akinek jól menő könyvkereskedése van. Ám valami mégis hiányzik az életéből: a gyerek. Férj híján Sarah egy spermabankhoz fordul segítségért és csak annyi a kikötése, hogy gyermeke apja is színes bőrű legyen, intelligens és nem túl nagy darab. Megszületik Zora (Nia Long), aki szép is, okos is, ám kiderül, hogy Zorának nem lehet a megboldogult Mr. Mathews az apja. Elkezdődik a kutatás és a szálak Halbert Jacksonhoz (Ted Danson) vezetnek, az autókereskedőhöz, aki nem mondható túlzottan intelligensnek, s ez csak a legkisebb probléma.



Én a robot
Én, a robot
(I, Robot)
színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus akciófilm, 115 perc, 2004
DTS
rendező: Alex Proyas
író: Isaac Asimov
forgatókönyvíró: Jeff Vintar, Akiva Goldsman
operatőr: Simon Duggan
jelmeztervező: Liz Keogh, Elizabeth Palmer
zene: Marco Beltrami
producer: Laurence Mark, Wyck Godfrey, Topher Dow, John Davis
executive producer: Will Smith, Michel Shane, Anthony Romano, James Lassiter
látványtervező: Patrick Tatopoulos
vágó: William Hoy, Richard Learoyd, Armen Minasian
szereplő(k):
Will Smith (Del Spooner)
James Cromwell (Dr. Alfred Lanning)
Bridget Moynahan (Susan Calvin)
Bruce Greenwood (Lawrence Robertson)
Chi McBride (John Bergin)
Alan Tudyk (Sonny)
Jerry Wasserman (Baldez)
Fiona Hogan (V.I.K.I.)
Scott Heindl (NS5)
Az emberformájú robotok immár mindennapi társai az embereknek. Del Spooner a chicagói rendőrség detektívje legújabb ügye során a U.S. Robotics gyár egyik alkalmazottja halálának körülményeit vizsgálja. Az elkövető egy gép, ám ez lehetetlen. Hiszen minden robot agyába be van égetve a robotika három alaptörvénye: gép nem bánthat embert, engedelmeskedik az emberi parancsnak (kivéve, ha ezzel megszegné az első szabályt) és ügyel saját épségére (kivéve, ha ezzel megszegné az első két szabályt). Ha mégis egy robot az elkövető, annak következményei beláthatatlanok. Isaac Asimov regényéből.
A filmben sajátos, különös módon keverednek a műfajok; fantasztikus akciófilm, romantikus dráma és bűnügyi történet is egyben. Ugyanakkor a rendező Alex Proyas kezdettől fogva arra törekedett, hogy a "megszokott" hollywoodi jövőkép fölvázolása helyett a hitelességre és a realizmusra helyezze a hangsúlyt. A Spooner nyomozót játszó Will Smith-t az fogta meg, hogy a mesterséges és a természetes intelligencia konfliktusában nem a robotok, nem a technológia jelenti a legfőbb problémát. "A legfőbb gond az emberi logika behatároltsága, valamint az, hogy alapjában véve mi vagyunk önmagunk legnagyobb ellenségei" - mondja a népszerű fekete bőrű sztár, aki producerként is beszállt a filmbe.





















Dobó Kata
Dobó Kata (ered. Kovács Kata) (Budapest, 1974. február 25.) kétszeres Story Ötcsillag-díjas (2006, 2007) magyar színésznő.
Élete és érdekességek
A színészmesterség alapjait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán sajátította el. Kétszer halasztott, végül csak az első évfolyamot végezte el, majd az Egyesült Államokba utazott. Jelenleg Hollywoodban tanul színészmesterséget. Tizenhat éves koráig rút, jelentéktelen békának érezte magát. „Azért is mentem el modellnek, hogy bebizonyítsam magamnak, meg tudom csinálni.” Nem csak itthon, Németországban is keresett modell lett. 2008-tól időlegesen a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt.
Korábbi férjétől, Andy Vajnától elvált, gyermeke nincsen. 2008-tól párkapcsolatban él. Párja Gulyás Levente, békéscsabai zenész.
Filmszerepei- Éretlenek (1995)
- A miniszter félrelép (1997) színész
- Európa Expressz (1998) színész
- Ámbár tanár úr (1998) színész
- Waterlooi győzelem (2000) színész
- 15 perc hírnév (2001) színész
- Amerikai rapszódia (2001) színész
- Rollerball – Könyörtelen játék (2002) színész
- Túlélésből jeles (2003) színész
- A professzor (2003) színész
- CSI: Crime Scene Investigation (2003)
- Detention (2003)
- Out for a Kill (2003)
- Detention: An Afta' Skool Special (2004)
- Csak szex és más semmi (2005) színész
- Szabadság, Szerelem (2006) színész
- Elemi ösztön 2. (2006) színész
- Sztárok a jégen (2007) szereplő
- Vér és csokoládé (2007) színész
- Ben David: Broken Sky (2007) színész
- King Conqueror (2009) színész
- Madness Is Catching (2008)
- Reggeli (2001,2003,2004,2005,2006,2007,2008)
- Halálkeringő (2010)
Dobó KataÉletrajzi adatokSzületési névKovács KataSzületettBudapest
1974. február 25. (35 éves)Származásmagyar
Gulyás LeventePályafutásaAktív évek1995 – napjainkigHíres szerepeiMarosi Tünde
A miniszter félrelép
Falk Viki
Szabadság, szerelem
Zsófi
Csak szex és más semmi
Papp Edit
Európa expresszDíjaiStory Ötcsillag-díj (2006), (2007)
Csak szex és más semmi
Csak szex és más semmi
Kattintson a képre!színes, magyar vígjáték, 93 perc, 200516 éven aluliak számára nem ajánlott
Dolby Digital
rendező: Goda Krisztina
forgatókönyvíró: Goda Krisztina, Divinyi Réka, Heller Gábor
operatőr: Gulyás Buda
jelmeztervező: Kisprumik Ádám
zene: Madarász Gábor
producer: Kálomista Gábor, Sánta György
vágó: Csillag Mano
szereplő(k):
Schell Judit (Dóra)
Dobó Kata (Zsófi)
Csányi Sándor (Tamás)
Gesztesi Károly (Paskó)
Seress Zoltán (Péter)
Czapkó Antal (Ali)
Rátóti Zoltán (András)
Sinkó László (Tivadar)
Pelsőczy Réka (Máramarosi)
Jordán Adél (Saci)
Csiszár Jenő (Makai)
Nagy Zsolt (BKV-ellenőr)
Dóra (Schell Judit), a csinos dramaturg egy nap rádöbben, hogy vőlegényének felesége van. Legjobb barátnője, a szintén állandó szerelmi problémákkal küzdő Zsófi (Dobó Kata) tanácsára hirdetést ad fel. És innentől kezdve nincs megállás! Feltűnik egy sármos színész Tamás személyében (Csányi Sándor), egy sikeres zeneszerző (Seress Zoltán), egy kifőzdés török fiú (Czapkó Antal) és máris összegabalyodott minden. De aztán, ahogy az már csak lenni szokott, bekopog az ajtón a szerelem.












Halálkeringő
Halálkeringő
színes, magyar thriller, 100 perc, 2010
16 éven aluliak számára nem ajánlott
rendező: Köves Krisztián Károly
forgatókönyvíró: Szabó István
zeneszerző: Rakonczai Viktor, Kovács Áron Ádám
operatőr: Dobóczi Balázs
producer: Kovács Gábor, Pataki Ági
vágó: Fiers Ádám
szereplő(k):
Dobó Kata (Elza)
Kern András (Rusty)
Lengyel Tamás (Alex)
Mészáros Béla (Patrik)
Újlaky Dénes (díjbeszedő)
Egy lepusztult polgári lakásban vagyunk napjainkban, nem számít, hogy pontosan hol, de talán egy kelet-európai nagyvárosban. A nappali romokban. Az asztalon egy pohár whisky, néhány kokaincsík, és egy frissen olajozott kézifegyver társaságában halványrózsaszín cumisüveg árválkodik.
A romok tetején Elza (Dobó Kata) a megtört rendőrnő roskad magába, kinek lába alól végleg kicsúszott élete talaja. Veszélyes szerelmi háromszögbe keveredett, szintén rendőr férjével (Patrik - Mészáros Béla), és annak bűnöző barátjával (Alex - Lengyel Tamás). Hatalmas nyomás nehezedik rá, melyet csak az alkohol és a kokain hamis káprázata képes valamelyest enyhíteni. Mindezek tetejében még terhes is, már jócskán a kilencedik hónapban. Sodródó személyisége némán kiált segítségért.
Bukott hősnőnknek váratlanul kétes "megmentője" érkezik, a rég nem látott, gyűlölt apa, Rusty, (Kern András) a nyomozólegenda személyében. A látogatás erőtlen ürügye a lány harmincadik születésnapja és még egy "apróság". Szépre tervezett találkozásuk azonban rövid úton klausztrofób kergetőzésbe csap át, amikor is az érzékeny szimat számára nyilvánvalóvá válik, hogy Elza jelene szörnyű titkokat rejt.








Kategóriák
Olvasói hozzászólások
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Szavazógép
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): Tamas1987